……és a babaszoba áll még:
Egy biztonságos rácsos ágyból, ami masszív és több magasságban állítható. Az állóképesség azért fontos, mert a mi babáink pl. kétszer - háromszor leszakadtak az ággyal, mikor már ébredés után fel tudtak állni, és ugráltak. Ez nem volt nagy baj, mert nem huppantak többet, mint 20 centi, de megrémültünk mind a ketten. Meg hát ne szakadjon le a gyerek ágya. Íme néhány remek változat:
Ami az én nagy hiányérzetem volt a kisággyal kapcsolatban, hogy a rács rész nem mozgatható, tolható fel-le. Szülés után, főleg többedik szülés után, amikor a kiságyat már alsó állásba tettük, minden behajolás egy kínszenvedés volt. Jól esett volna, hogyha a kicsikéink ébredésének szent pillanata, az aznapi első ölelés élvezhető lett volna maradéktalanul. Ezt nem nehéz megoldani, mégsem találkozunk ilyen ágyakkal elérhető áron.
Fontos egy kiságynál még a méret. Ha kicsi a helyünk, akkor nem célszerű nagyméretű ágyat venni, egy esetet kivéve, ha más funkciót is szánunk neki. Ha átalakítható ifjúsági ággyá, illetve ha egybeépített a pelenkázóval.
Van, aki nem szeretné sokáig használni, mert hamar rendes ágyra vált, van, akinek egymás után több gyermeket fog kiszolgálni. Van, aki beépített ágyat szeretne, van, akinek fontos, hogy tudjon alatta takarítani.
Az ágykérdés talán nem kardinális, de amint látjátok nem is olyan egyszerű írni róla, hiszen nagyon sok mindentől függ, hogy kinek melyik fajta a legmegfelelőbb. Anyagilag nem kis tétel, nem cserélgeti az ember naponta és nagyon sok helyet foglal. Sokban segít a családtervezés és, ha átgondoljuk pontosan mit is szeretnénk kezdeni a gyerekszobával . Ha tudjuk, hogy hány gyermeket szeretnénk és tudjuk, hogy a későbbiekben miből kell állnia a szobának, akkor könnyebb kiválasztani a megfelelő fajtát. A mi rácsos ágyunk 3 gyermeket szolgált ki és szereltem rá 4 kereket. Így könnyű volt mozgatni, takarítani, ringatni (erre nem szabad rászokni) és ha unokatestvér aludt nálunk, ki tudtuk menekíteni az aktuális kicsiket :-)
Létezik még az ágyunkhoz csatlakoztatható rácsos ágy, ami a kezdeti nehéz időszakot könnyíti meg a szülők számára, amikor az éjjel és nappal is szinte kizárólag a szoptatásról szól és már nincs erőnk átkúszni a babaszobába, de semmiképpen nem ajánlom hosszútávon, mert a babának a saját ágyában van a helye.
Alternatív megoldásként szolgál a bölcső, amit mi ajándékba kaptunk. Nagyon szép, kedves és romantikus dolog, de sajnos csak 2- 3 hónapig használható.
Manapság nem használunk pólyát, és ha nincs lekötözve egy gyerek, akkor hamar útnak indul és nincs biztonságban egy billegő ágyban. Ha ennek ellenére szeretnétek bölcsőt, akkor figyeljetek oda, hogy mindenképpen legyen rácsos az oldala, mert a mai babák nagyon szeretnek nézegetni.
Remek megoldásnak találom a belógatott mózeskosarat, bölcsőt.
Nem foglal helyet, nem rúghatunk bele még véletlenül se a kiálló lábakba éppen miután elaludt a lakója, remekül ringatható és szép is.
Íme, még néhány fajta bölcső:
Ez fantasztikus ötlet, de ezt is maximum az első 1-2 hónapra ajánlom.
Legközelebb a matracokkal és ágyneműkkel folytatom, szép tavaszi napot kívánok!
Bori